Beszámoló a pozsonyi e.b. fesztiválról

Tavaly ősszel a PEP! és az electronic beats közös játékán VIP jegyeket sorsoltunk ki az először elmaradt, aztán most hétvégén mégis megrendezett pozsonyi és prágai fesztiválra. Alább az egyik nyertes, Zoe beszámolója...

e.b. = electronic beats

Ugyan még nem igazán vagyok eszméletemnél, és nem tudatosan cselekszem, de elmesélem nektek, hogy milyen volt a pozsonyi electronic beats fesztivál magyar szemmel.

A kalandos megérkezésünk után (üres busz, végállomás a prérin, rajtunk röhögő diszkós arcok,visszabuszozás) büszkén vettük át a PEP! magazintól nyert VIP jegyeinket.
Akkor még szinte teljesen üres volt a terep, csak néhány lézengő hájper gyermek és pár szigorú biztonsági őr volt jelen. Pedig már csak néhány perc volt hátra a Neo-ig, amit mi legjobban vártunk - természetesen nem csak azért, mert buzog bennünk a hazánk iránti szeretet.

Lassan kezdett megérkezni a nép, akiket mi az elkülönített VIP részről néztünk (hadd menőzzek már! :P ). Mi napokkal előtte készültünk, hogy erre az alkalomra aztán tényleg elővesszük az extrém személyiségünket, mert azt ott kell. Hát sikerült is. Főleg ezekhez az emberekhez képest, akik ott voltak. Na nem akarom őket lehúzni, de az tény, hogy a közönség inkább hasonlított a helyi diszkó rendszeres látogatóira, mint egy ilyen fesztivál résztvevőire. Kiábrándítóan úgy tűnt, hogy fogalmuk sincs arról, mi az az Electronic Beats, vagy egyáltalán maga az electro, az indietronica... Ahogy Ákos is mondta, látszott rajtuk, hogy csak azt a részt várták, mikor a monoton ducduc-ra egyen-kézmozdulattal megfűszerezve rázhatták az enyhén drogos fejüket. Tehát nem volt meglepő, hogy a Neo-val nem igazán tudtak mit kezdeni (tisztelet a kivételnek). Persze azért ők is nagy tapsot és sikítást kaptak (mely fordítottan arányos a rájuk szánt idővel...- 40 perc), de érezhető volt a levegőben a vibrálás, ami a az előbb említett „pörögjünkmáregyet” emberek aurájából áradt (haha).

A második fellépő a Modeselektor volt (ami nem egyenlő a mode selectorral, mint ahogy arra nemrég ráeszméltem...). Nekem nagyon tetszett. És a közönség is egyre jobban belejött a fej fölötti pacsizásba. Tudnak azért valamit ezek a srácok. Gerjesztették a tömeget mind a zenéjükkel, mind a fény effektekkel és vetítésekkel, és nem utolsó sorban a majomkoponyás lepedőlengetéssel. Jók voltak.

A harmadik, és egyben utolsó ilyen fellépő az Underworld volt. Nehéz megemésztenem, hogy az első albumjuk akkor jelent meg, mikor én 5 éves voltam. (De valahogy mégsem keltették azt a hatást, mintha például Kozsó állt volna ki a már kicsit őszülő tincsével a színpadra.... ) S--t, az ezüst ingben ugráló frontember társaságában öröm volt a nagyon kék, nagyon nu-rave, nagyon kölcsön napszemüveget viselnem. :D Az első fél-háromnegyed óra fantasztikus volt. Az a "mosolygok, de nem tudom min" érzés töltött el. Aztán kezdett picit unalmassá válni. Majd mikor elkezdődött a szívritmus zavarokat keltő drogos tam-tam, akkor úgy döntöttünk, hogy egy kicsit pihenünk. A kicsiből az lett, hogy nem láttuk a végét (holtpont, amin azért túlléptünk). Ezt sajnálom is, mert azért mégiscsak Underworld...
Eztuán egy -számomra- ismeretlen dj csinálta a zenét. A közönségnek már csak a vagy nagyon részeg, vagy nagyon kábult, vagy közlekedési eszközre váró része maradt. Mi is ezt tettük egy ideig (mármint buszra vártunk). Aztán valami meggondolatlan döntés eredményeként elindultunk a szlovák éjszakába... a busszal most(!) nem tévedtünk el, sikeresen megérkeztünk az állomásra. Az állomásra, ami akkor még zárva volt. Elképesztően "jó" érzés volt tudni, hogy még másfél óráig kint kell fagyoskodnunk a hajláktalanok és a részeg angolok között.
Megint bebizonyosodott, hogy nem szabad a férfiakra hallgatni. Ákos(ka) talált egy lukat az állomást körülvevő kapun. Ketten bemásztak, addig mi ketten kint vártunk. Néhány perc múlva visszatértek azzal, hogy nyitva van a váróterem, és meleg van bent. Bementünk mi is... de mikor beértünk a váróba, két szigorú külsejű biztonsági őr, vagy rendőr (nem tudom..) elkezdett felénk szlovákul kiabálni. Inkább gyorsan megfordultunk, és eltűntünk.
A vonaton egyszercsak arra ébredtünk, hogy a kalauz felkapcsolja a villanyt valahol a határ után. A jegyünket nézegetve közölte velünk, hogy rossz vonatra szálltunk, ez nem az az útvonal, ezért fizetnünk kell ezervalamennyi forintot fejenként. Majd előbújt belőle az emberi érzésekkel rendelkező, de korrupt MÁV-os, és megelégedett egy kétezressel. 220 km-en keresztül békén is hagyott minket (igen, 220 a 80 helyett...) A legszebb csak az volt, mikor Ákos lazán elejtette azt a mondatot, hogy "én amúgy tudtam,hogy ez nem az a vonat!"
Szóval egy eseménydús éjszaka van a hátunk mögött.

S hogy stílusosan egy idézettel zárjam ezt a beszámolót: " Hájpa hájpa. Hájpa hájpa jee hájpááá."
Zoe the Strange