Aranyozott mikrofon

>> 2008. január 23.


Ma este lesz a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által, az érdek-, és értéktelenségbe fulladt Arany Zsiráf utódjaként létrehozott Fonogram Díjátadó Gála, amit élőben a Magyar Televízió is közvetít.

Bár manapság már mindenki tudja, hogy az internet és az mp3 terjedésével a hagyományos hanglemez/CD eladás egyáltalán nincs arányban az előadók/zenekarok népszerűségével, a MAHASZ titkárságon(!) a nevezett albumokat mégis az eladási példányszámok alapján rostázzák. Figyelembe veszik még a rádiós slágerlistás helyeket, és csak ezután juthatnak el a kétszáz fős Jelölőbizottság elé, akik kilétét sűrű homály fedi: állítólag a bizottságba a kiadók szavazatai alapján kerülnek be újságírók, zeneszerzők és szövegírók valamint előadó-művészek, szóval a csókos "zeneipari szakemberek". A végső döntést a héttagú (2005 óta állandó) Fonogram Bizottság hozza meg. A közönségnek csak az év legjobb hazai dalának odaítélésébe van beleszólása.

Mint minden művészeti területen odaítélt díj, a Fonogram Díj is számos helyen sántít. Ha a kategóriákat és a hozzájuk tartozó jelöltek listáját végignézzük, egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a szervezők és az imént említett bizottságok tagjai értenek-e ahhoz, amire felkérték őket:
- Ezt a "Rock album" és "Modern rock album" szétválasztást soha nem értettem...mitől sima rock a 30Y,* és mitől modernebb tőle a vérszegény Stereomilk, vagy a félbulvár Supernem?
- A Moog albuma hazai kategóriába tartozik ha az amerikai MuSick Records jelentette meg?

- Mi értelme világsztárokat díjazni egy magyar zenei díjátadón? (Képzeljük el pl. a Linkin Parkot, akik iderepülnek átvenni az év modern rock albumáért járó díjat..'Köszi srácok, az eladott 350 db lemezért')
- Magát a díjat (egy művészikivitelűaranyozottmikrofon, illetve egy arany lemez, melyet a Fonogram díj képe díszít) hogyan juttatják el a külföldi előadóknak?
- A Magashegyi Underground miért van még mindig a jelöltek között, ha ők ezt a gesztust visszautasították?


És talán a legfontosabb kérdés:
- Lehetséges, hogy B.Tóth Laci bácsi viszi el idén az év hazai electro albuma díjat?

A ma este 8 óra 10 perctől élőben látható Gálán majd kiderül.

*A Fonogram szervezői a tegnapi napon jelezték, hogy a 30Y kérését, miszerint helyettük öt rajongó/szerető szerepelne a gálán, nem áll módjukban elfogadni, így a zenekear nem vesz részt az estén. A közönsége sem.

3 komment:

Névtelen 23 január, 2008 17:24  

a Moog is fellép ma este!

Névtelen 23 január, 2008 20:23  

hja, épp most.

PEP! magazin 24 január, 2008 11:15  

Fonogram - Magyar Zenei Díj 2008: nyertesek

az év hazai rock albuma
BIKINI - Őrzöm a lángot (EMI)

az év külföldi rock albuma
EAGLES - Long Road Out Of Eden (Universal Music)

az év hazai modern rock albuma
SUBSCRIBE - Stuck Progress To Moon (Hammer Music)

az év külföldi modern rock albuma
AVENGED SEVENFOLD - Avenged Sevenfold (Warner Music)

az év hazai pop albuma
MARK - Ments meg szerelem! (mTon)

az év külföldi pop albuma
AMY WINEHOUSE - Back To Black (Universal Music)

az év hazai jazz albuma
LOOP DOCTORS - High Voltage (KCG)

az év hazai világzenei albuma
NAPRA - Jaj, a világ (Folkeurópa)

az év hazai dance vagy electro albuma
ZAGAR - Cannot Walk Fly Instead (CLS Music)

az év külföldi dance vagy electro albuma
DAVID GUETTA - Pop Life (EMI)

az év hazai szórakozató zenei albuma
BERECZKI ZOLTÁN-SZINETÁR DÓRA - Musical Duett (EMI)

az év hazai rap vagy hip-hop albuma
BELGA - Zigilemez (1G)

az év külföldi rap vagy hip-hop albuma
KANYE WEST - Graduation (Universal Music)

az év hazai gyermek albuma
KASZÁS ATTILA - Kit ringat a bölcső, Janikát... (mTon)

az év felfedezettje
MARK (mTon)

az év dala
ÁKOS - Adj hitet (Falcon Media)

az év hazai zenei DVD-je
ÁKOS - Még közelebb (Falcon Media/mTon)

  © Optimal Marketing Design by Grotesque 2008

Back to TOP