Pécsi fotoSOKK a Cella Septichorában

>> 2009. január 28.

FotoSOKK címmel nyílt kiállítás fiatal, kortárs fotóművészek alkotásaiból a Cella Septichora Látogatóközpontban. A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa 2009-es felvezető évének programjaként létrejött tárlat célja, hogy lehetőséget teremtsen a Pécshez kötődő fiatal fotósok munkáinak bemutatására, mindezt rendhagyó keretek között.


A január 22-én megnyílt tárlaton, hét olyan fiatal alkotó munkáival találkozhatnak a látogatók, akiket egy újfajta, friss felfogás vezérel, amikor a szemükhöz emelik fényképezőjüket. A fiatal művészek között találunk amatőrt és profit, divatfotóst és fotóriportert is, így már eleve garancia a kiállítás sokszínűsége. A kiállított alkotások téma meghatározás és technikai korlátozások nélkül kerültek a Cella Septichora földalatti birodalmának falaira, hiszen a szervezők ebben is szabad teret engedtek a fiatal fotográfusok számára. Ami viszont erős szállal összeköti és összehozta a hét művészt: Pécs. Mindannyiuk több szálon kötődnek a baranyai székhelyhez, hiszen munkájukon túl, vagy itt tanultak, dolgoztak, vagy magánemberként élik mindennapjaikat a mediterrán város pezsgésében. Benne élnek, vele lélegeznek, az övék, értik, átérzik, tőle vibrálnak, belőle merítkeznek. Választásuk ezért sem véletlenül esett a késő római kori Pécs, Sopianae ókeresztény temetőjének épületére, hiszen a különleges atmoszférájú Látogatóközpontban a kiállított fotóművek mellett látványos képi és hangfestéssel várta a Labor és MélyPécs csapata a megnyitóra összegyűlteket. A kőfalakon színes vizuális vetítések töltötték be a teret, míg az étert modern elektronikus zenei hangaláfestéssel gerjesztették különlegesre.



Az Európa Kulturális Fővárosa-programhoz illeszkedő „Friss szemek az objektív mögött” alcímet viselő kiállítás műveinek missziója a fiatal szubkultúrák kapcsolatát célozza meg bemutatni az európai, magasabb kultúrához mérten, valamint egyéni gondolatok és sajátos szemléletek tükrében mutatja be a kultúrával felvértezett dél-dunántúli régió központ fotográfusainak esztétikai érzékenységét.

Kiállítók:
Fabinyi Nóra
Bodó Márton
Czéh Bálint
Éberling András
Máté Péter
Rádóczy Bálint
Szép Tamás

A tárlat 2009. január 22-től - február 22-ig tekinthető meg a pécsi Cella Septichora Látogatóközpontban.

Helyszín:
Cella Septichora
Pécs, Szent István tér
Nyitva tartás: 10:00-16:00 óráig, hétfő: szünnap

  © Optimal Marketing Design by Grotesque 2008

Back to TOP