A Moog meg a Tonyo meg a nagy Ámerika _Nr.2

Hello!
Nem tudom hol hagytam abba utoljára, de valahol az első koncert után lehetett. Most írhatnék egy kisregényt, de inkább légnyegretörő leszek, szóval csak a fontosabb részeket próbálom leírni.

A koncertet követő napon enyhe másnapossággal csoszogtunk a házban és gyakorlatilag semmit sem csináltunk. Este úgy volt, hogy elmegyünk egy ingyenes Vampire Weekend koncertre az Amoeba nevű lemezboltba, de Art (a kiadó főnőke, akinél laktunk, és aki épp telefonál a képen) mondta, hogy inkább pihenjünk mert este „buli” lesz. Mindezt megspékelte egy ördögi mosollyal, ami inkább vicces volt, mint titokzatos, de azért reménykedtünk hogy nem valami hülyeséggel készül. Nem sokára kiderült, hogy hülyeséggel készült, de szerencsére a szórakoztatóbb fajtából. Kimentünk a ház elé és egy limuzin állt a kocsibehajtón. Természetesen várta a meglepődött arcokat, amit természetesen törvényszerűen produkáltunk is, de némi visszafogottsággal a helyzet abszurditásából és enyhe kínosságából kifolyólag. Beültünk. Tele volt ingyen piával amit ebből adódóan már az indulás előtt elkezdtünk lelkesen fogyasztani.

Mire Hollywoodba értünk már mindenki borvirágos arccal vihogott és enyhe koordinációs zavarokkal gesztikulált. Bár ez az egész az otthon is virágzó, „béreljünk limuzint egy napra, menjünk végig az Andrássyn és a piros lámpánál ordibáljunk a járókelőknek hülyeségeket” amerikai verziója, mégis egész jól sült el. Ha másért nem maga az a tény, hogy Hollywoodban megyünk egy limuzinnal, akkor egész menőnek tűnt. Nem sokára megérkeztünk a Rainbow nevezetű, állítólag legendás szórakozóhelyre. Én mondjuk inkább kocsmának nevezném, ahol kiégett rocksztárok és a rájuk hajtó csajok gyülekeznek. Ez már az elején szimpatikussá tette a környeztet, amire az a tény is rásegített, hogy itt mindig lehet látni híres embert. Egy éve például Ron Jeremyt láttuk, azelőtt pedig a Cypress Hill egyik tagját. Most sem kellett sokáig várni, mire felbukkant egy kevésbé szimpatikus híresség, aki nem más, mint a nagy múltú Crazy Town zenekar énekese. Miután kiröhögtük a frizuráját, megittuk a sörünket és éppen indultunk volna, összefutottunk egy magyar származású lánnyal, akit Dorottyának hívnak, Debrecenben született és 3 éves korában került az USA-ba. Egy kicsit beszélgettünk vele, majd a kínossá váló bájolgást elkerülendő átmentünk a szomszédos klubba, a Metal Skool koncertjére. Ez is az esti jótékony gesztus része volt a limuzin mellé. Vegyes érzelmeket keltett bennünk, Ádi és Miguel le is léptek a második szám után.

Amúgy nekem tetszett ez az olcsó vicc. Táncikálás a 80-as évekből ismert cicanacikban, számok között hülye, kúrással kapcsolatos poénok és emellé teljesen élethűen előadott Mötley Crue és Guns n’ Roses számok. A koncert vége felé megjelent a színpadon az egykori Alice in Chains gitáros, Jerry Cantrell is, akit én nem ismertem fel, de Csabika felvilágosított, hogy a Rainbowban két méterre tőlünk ivott még egy órája. Vége lett a koncertnek, nagy nehezen összeszedtünk mindenkit, beültünk a limuzinba és elindultunk hazafelé. Sikeresen kiöntöttünk egy csomó piát a bőrülésekre és egyre inkább artikulálatlanná vált minden mondat, amibe belekezdtünk. Megérkeztünk a házhoz, a sofőr szokás szerint kipattant a kocsiból és erőltetett peckességgel nyitott nekünk ajtót. Mindenki kiszállt és amíg a főnök kifizette a számlát, mi őszi döglegyekként kóvályogtunk Burbank utcáin egy darabig, majd bementünk a házba. Én elmentem aludni, de néhány lelkesebb tag kilopott egy pezsgőt a sufniból és egy-két órát még bulizott. folyt.köv.
üdv,
Tonyo

A The Moog és Tonyo amerikai kalandjainak első részét itt olvashatod ›