A piramisépítő

>> 2008. április 28.

Nemrég kaptunk egy promó lemezt a bécsi Klein kiadótól. Habár a zenekar neve egyáltalán nem csengett ismerősen, a borítója egyből felkeltette az érdeklődésünket.

A Trouble Over Tokyo egyszemélyes zenekar, amelynek énekese-zeneszerzője-szövegírója-grafikusa Toph. A 29 éves dél-kelet londoni szőke srác 5 évesen írta az első számát, tinédzserkorában négy zenekart is kipróbált, de egyik sem jött be neki igazán. A csapatmunka csalódásának eredménye a 2006-ban ezer példányban megjelent frappáns „1000” című kiadvány, amelyet már teljesen egyedül készített el.
A Trouble Over Tokyo „Pyramides” címet viselő nagylemeze április közepén jelent meg. Aki szereti Björk, Antony, de különösen a Radiohead és Thom Yorke albumait, annak biztosan be fog jönni ez az önelemző (marcangoló), 80-as évek szinti hangszíneit gitárokkal és dobgéppel keverő érzékeny lemez.
Reneszánsz emberünk közben továbblépett a csináld magad módszertől; mára egy kis zenekar kerített maga mellé és turnéra indult Európa nagyvárosaiba. Remélhetőleg hamarosan hozzánk is ellátogat.


Itt az első klipp, amit Toph rajzait felhasználva a 23 éves francia Mikael Arnal készített:


www.myspace.com/troubleovertokyo
www.troubleovertokyo.com

Read more...

Artzept Formatervezési Pályázat - update

A Zepter International immár negyedik éve hagyományosan meghirdeti nemzetközi formatervezési pályázatát.

Az ArtZept 2007-es év témája, az „Edény fedővel” nevet kapta. A kerámiából, üvegből, fából, műanyagból, fémből illetve ezek kombinációival készült pályaműveket nemzetközi, szakmai zsűri bírálta el.
Érdekesség, hogy az elmúlt év pályázatán Tomay Katalin magyar iparművész nyerte el az első díjat, idén a második díjat Bősze Eszter, a megosztott harmadik díjat pedig Imre Eszter nyerte.
A 2007-es pályázat legszebb tárgyaiból Európa-szerte utazó kiállítás rendeznek, amely a Zepter budapesti bemutatótermében a Váci út 191. sz. alatt egy hónapig ingyenesen látogatható.

Update: Az Artzept pályázat idei témája a süteményes doboz – vagyis fedeles, szárazsütemény tárolására szánt edény, amelyet angolszász nyelvterületen cookie jar-ként ismernek. A pályaművek leadási határideje: 2008. október 25, a díjátadó ünnepség idén decemberben Párizsban lesz.
További infóért klikk ide.

Read more...

Karl Bartos és Ágaskodó Telivérek

>> 2008. április 25.

Két jövő heti bulira szeretnénk felhívni a figyelmeteket: az egyik az ex-Kraftwerkes Karl Bartos fellépése a Brand Festival Digital esti programjaként, a másik a Hellorepublic.com május elsejei Cabaret partija a Merlinben.

BrandFestival Digital Party

Ha valakire rámondhatjuk, hogy az elektronikus zene élő legendája, akkor Karl Bartos az. A hetvenes évek közepén csatlakozott a Kraftwerkhez, társszerzője volt olyan alapslágereknek, mint a The Robots, The Model vagy a Tour de France. A több milliós lemezeladásokkal rendelkező Kraftwerk a legnépszerűbb elektronikus együttesek egyik, zenéjük nemcsak a legfontosabb elektronikus zenekarokra és előadókra volt nagy hatással, de korunk popzenéje vagy az amerikai hip-hop sem lenne ugyanaz, ha nincs a Kraftwerk.

A hangok professzora a zenekarral való szakítása után sem hagyott fel a zenéléssel, szerzőként és producerként olyan csapatok oldalán tűnt fel, mint az OMD, az Electronic, a svéd The Mobile Homes, de készültek közös munkái a német Anthony Rotherrel és Deine Lakaiennel is. A többmilliós példányszámban eladott 2003-as szólóalbuma, a Communication visszatér anyazenekarának zenei világához, de Bartos nemcsak koncerthelyek és fesztiválok, hanem művészeti egyetemek közkedvelt vendége: rendszeresen tart előadásokat Rómában, Amszterdamban és Moszkvában. Emellett a berlini Művészeti Egyetem felkérésére egy új, Hangelméleti tanulmányok - Akusztikus kommunikáció néven induló szak létrehozásán is foglalatoskodik. A Brand Festival Digital Party további fellépői Bartos mellett a hazai színeket Chrom és Cadik képviseli.
Kedd, 2008. április 29. 22:00
VAM Design Center
(VI. Budapest, Király u. 26.)
Belépő elővételben: 3500 Ft, helyszínen: 3900 Ft


Hello Cabaret a Merlinben

A Nagy Britmánia stábjának újabb rendezvényén adja első hazai koncertjét a két Londonba szakadt magyar srác japán énekesnővel kiegészített electroclash formációja, az Ágaskodó Telivérek, (úgy látszik nem hiába jártattuk a szánkat) és bemutatkozik a Zságer testvérek új elektroboogie zenekara, a Demon Superior. Fellép még nagy kedvencünk, az EZ Basic, a koncertek után pedig három DJ alakulat csap össze a lemezjátszók mögött (TESCO DISCO vs. Girls and Mathematics vs. Lollipop).
A Hello Cabaret bizarr, rejtélyes performanszán állítólag még hárfás, artista törpe és majom is lesz – kíváncsian várjuk.

Csütörtök, 2008. május 1. 22:00
Merlin
(V. Budapest, Gerlóczy u. 4.)
Belépő: 777 Ft
http://www.hellorepublic.com/

Read more...

Múlt hétvégén bepark(!)osítottuk a Deák tér környékét

>> 2008. április 23.

Mindig kiváncsiak voltunk vajon milyenek lehetünk egy helikopterről nézve, zöld pólóban. Hát ilyenek...


A projektről itt olvashatsz bővebben.

Read more...

Újabb sikert ért el a The Moog az USA-ban

>> 2008. április 22.

A The Moog zenekar második klipje, amely az Everybody Wants című dalhoz készült ismét megnyerte a közönségszavazást a Freshmen című amerikai MTV-n sugárzott műsorban.

A tengerentúli Music Television egyik csatornája az mtvU, kimondottan az egyetemi ifjúságot próbálja a képernyő elé ültetni és ezen adó egyik kiemelkedő műsora a Freshmen elnevezésű heti program, amelyben minden héten 5 klip verseng a szavazatokért. A „díj” nem más, mint a játszási listára kerülés, amely a The Moog-nak másodjára sikerült, hiszen 2007 tavaszán az I Like You-hoz készült klip is maga mögé utasította négy másik vetélytársát.
A mostani versengés azért volt különleges, mert az öt videó között az Everybody Wants klipje mellett a The Gossip egyik dala (Standing In The Way Of Control), valamint a frissen megjelent Young Knives kislemezhez (Up All Night) készült videó is szerepelt, de köszönhetően a lojális rajongóknak az Everybody Wants klipje került ki győztesen a versengésből. Ez tehát annyit jelent, hogy e héttől az mtvU játszási listájára is felkerül majd a dal.
A The Moog jelenleg épp első európai turnéját bonyolítja, mely során összesen 17 koncertet adnak, többek között Londonban, Madridban és Berlinben is.
www.moog.hu/
www.myspace.com/moogband
www.mtvu.com/freshmen

Read more...

Disintegration parti

Április 25-én, pénteken este egy újabb elektronikus és indie őrület veszi kezdetét a Margit-híd hídfőjénél.

A Disintegration elnevezésű partisorozat első buliján a lemezjátszók mögött Dj Polgár és Dj Captain válogat kedvenc indie és elektro lemezei közül. A srácok egy új belvárosi helyszínre (Artkatakomba, Bp., Szent István krt. 2., a Meki alatt) várják a régi függetleneket és a friss függőket, ráadásul a beugró sem drága. 500 Ft

A bulit a PEP! és a Poster Urban Outfit támogatja.
További infó a honlapon: www.wartburgrider.hu

Read more...

Amatőr fotópályázat

>> 2008. április 21.

Még bő egy hétig, 2008. április 30-ig lehet regisztrálni a Canon első nemzetközi amatőr fotópályázatára, amelyre 18 európai országból, többek között Magyarországról is jelentkezhetnek a hobbifotósok.

A versenyezni vágyók négy kategóriában – portré, tájkép, sport és makró – adhatják le nevezésüket a http://www.canon-europe.com/amegbizas weboldalon ingyenes regisztráció mellett. A 18 résztvevő európai országból eddig összesen 18.696 fénykép, köztük 753 magyarországi pályázat verseng a Canon által kitűzött komoly lehetőségekért és nyereményekért. A hazai fotózási kedv óriási. A honlapra feltöltött magyarországi fényképek száma a szomszédos országokhoz képest jelenleg az első helyen áll.

A pályázatra regisztrálni és képeket feltölteni 2008. április 30-ig lehet.

Read more...

Fény az éjszakában

>> 2008. április 18.

A Puma újszériás biciklijével nem fognak megállítani a rendőrök a világítás után érdeklődve.

Szinte azonnal beleszerettünk a Biomega által tervezett, harmadik generációs Puma Glow Rider-be és nem csak a dizájnja miatt. A bicaj vázára felfestett speciális festék összegyűjti a fényt, így néhány órán keresztül sötétedés után is világít. Két változatban kerül majd forgalomba; a vajszínű zöldes fényben, a narancs pedig sárgában vakít. A PEP! nem tudott dönteni ezért mindkettőt várja a szerkesztőségbe... előre is köszi.


A „természetes” világítás mellett a széria tartozéka az első és hátsó lámpa is, ráadásul nagyon könnyen összehajtható. Ezek után nem csoda ha azonnal szemet szúr majd a városi szarkáknak, de szerencsére a Puma rájuk is gondolt. Egy különleges huzalos biztonsági zártechnikával szerelték fel a cangát, így ha eltűnik vagy bárki a huzal nélkül használja, akkor a hűséges társ automatikusan elromlik. Remélhetőleg amikor visszakerül az eredeti gazdájához újra használható lesz.

A Puma Glow Ridert május végétől kereshetitek a Fashion Street-en található boltban. Az ára: 249.000 Ft.

Read more...

Hétvége, jessz

>> 2008. április 16.

Szombaton újabb elektró őrület várható; a soron következő So HOT Right Now bulit a Corvin tetőn, a Zagarral promózott Lavalava Live fesztivált a Vespában tartják.


A So HOT Right Now ezúttal Jaime Franks elektró-house dj-t hívta meg Londonból, itt belehallgathattok az új mixébe.
So HOT Right Now
Corvintető (Bp. Blaha Lujza tér 1-2.)
Belépő:
1000 Ft
Line-up:
Jaime Franks
(The insurgents/UK)
Tom Select (G&M)
bergi (monkey6)



Ugyancsak szombat este a Lavalava csapat összefog az Ektiv és a Lollipop dj-ivel és egy ingyenes elektro partira várnak mindenkit az Oktogonnál.

LAVALAVA LIVE Fesztivál
Vespa Music Club
(Andrássy út 47. Oktogon)
A belépés ingyenes!
Line-up:Tits & Clits live!
(EKTIV)
Headshotboyz (EKTIV)
Sakal & Killbert (LOLLIPOP)
Blond N' Bass (LOLLIPOP)
TollnerMáté (LAVALAVA)
Aless & Falcao (LAVALAVA)
Killaman (LAVALAVA)

Read more...

Audrey Tautou Budapesten

A Francia Filmnapok alkalmából, a rendezvény díszvendégeként Budapestre látogat Audrey Tautou.

A bájos francia színésznő az Egyedül nem megy című film premierjére érkezik a magyar fővárosba. Az Anna Gavalda Együtt lehetnénk című, hazánkban is nagy sikert aratott regényének feldolgozása alapján készült filmben Audrey Tautou egy anorexiás festőnőt alakít, aki az anyjával kialakult konfliktus miatt mindennel felhagy, és takarítónőnek áll. Egy fantáziadús szakács (Guillaume Canet) segítségével, ha zökkenők árán is, de a zárkózott Camille újra megszereti az életet. A film a Francia Filmnapok után április 24-étől látható a magyar moziban.

Az annak idején az Amélie csodálatos élete című filmben feltűnt színésznő soha nem járt még Magyarországon, így örömmel fogadta el a Francia Filmnapok meghívását. A pénteki sajtónap után a szombatot kikapcsolódással, városnézéssel szeretné tölteni.

A 31 éves színésznőt elkíséri a francia filmgyártás egyik óriása, a film producere, Pierre Grünstein, aki többek között a Magas szőke férfi... sorozat, és a Louis de Funes filmek producere is volt. A Francia Filmnapok alkalmából számos francia rendező és színész érkezett már Budapestre: Sophie Marceau-tól Natacha Régnier-ig, Isabelle Huppert-től Michael Haneke-n át Patrice Leconte-ig. Idén Audrey Tautou mellett hat alkotó, köztük a libanoni Nadine Labaki, az angol Lucy Russell, és az új francia komika, Julie Ferrier is eljönnek hazánkba.

A Francia Filmnapok nyolc vidéki városban már tart, Budapesten pedig április 17-étől 20-áig fut a Corvin Filmpalotában. Hat premier filmet láthat a közönség idén. Az Egyedül nem megy mellett Juliette Binoche új filmje, a Paris, az arab nyelvű Karamell, a Csak egy csók című romantikus vígjáték, a Lucky-Luke-Irány a vadnyugat című szinkronizált rajzfilm és a Francois Ozon rendezte Angel kerül néhány vetítés erejéig a moziba.

Read more...

Nedvesen csillogó szájjal az AIDS ellen

>> 2008. április 15.

Újabb sztár csatlakozott a MAC VIVA Glam kampányához; Fergie lett a reklámarca a VI. szériás szájfénynek.

Az 1994-ben vörös színben debütált MAC szájfény eladási árának minden fillérje a MAC AIDS alapjába vándorol, amely egy HIV fertőzött nőket, férfiakat és gyerekeket segítő alapítvány.

Az előző két szériát a börleszk királynő Dita Von Teese és a rapper Eve népszerűsítette.

A Viva Glam VI. különleges kiadása ez alkalommal rózsaszínnel árnyalt lágy mályva színben kerül forgalomba, az ára: 4.000 Ft.

Végül íme egy videó a sztárokkal és a rúzzsal.

Read more...

Gigaprojekt Ónodi Eszterrel a zöldebb Budapestért

>> 2008. április 14.

Rekord méretű public art demonstráció készül április 20-án az Astoria és a Deák tér között: Jason Hawkes világhírű brit land art fotós a Föld napja alkalmából zöld pólóba öltözött harminc ezres tömeget, 100 méter magasból egy helikopterről fogja megörökíteni.

A Park! projekt keretében a zöld pólós tömeg „beparkosítja“ a várost, hogy ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy ha el akarjuk kerülni a klímaváltozás veszélyeit, több zöld területre és több leparkoló autóra lesz szükségünk. A projekt hátterében a British Council és a VAN Alapítvány áll, valamint az a több tízezer lelkes résztvevő, akik a Critical Mass kerékpáros felvonulás előtt zöld színű Park! pólót öltenek majd és részt vesznek ebben az egyedülálló performanszban.

A demonstráció arca - Ónodi Eszter színésznő
Két éve született meg kisfia, azóta újból játszik, forgat. Anyukaként még hitelesebben képviseli a felelősségteljes, a jövőért aggódó, az ország sorsát a szívén viselő civil álláspontját. Amellett, hogy egy igen pozitív, természetes kisugárzású nő, gyermekkora óta az egyik legnagyobb szenvedélye a kerékpározás.

Jason Hawkes
A Park projekt világhírű brit sztárfotósa eredetileg divatfotósnak tanult, de még főiskolás évei alatt történt vele valami, ami miatt sosem készített címlapképet szexi playmate-ekkel, és nem kellet végigjárnia a ranglétrát sem, hogy a legmagasabbra jusson: belekóstolt a repülésbe. A magát csak sky-junkie-ként aposztrofáló, már a nevében is repülésre predesztrinált Hawkes, azóta már végigfotózta Skandináviát, Angliát, az Egyesült Államokat és Észak-Afrikát, túl van soktucatnyi szenzációs kiállításon, és bezsebelte a legrangosabb fotós díjakat (D&AD).

Cél
Hírt generálni és a „közös élmény“ gondolatébresztő hatását kihasználva felhívni Budapest és Magyarország lakóinak figyelmét a környezettudatosság fontosságára, a biciklizésre és a gyaloglásra, mint alternatív és környezetbarát közlekedési módra, az igény felébresztése bennük, hogy foglalkozzanak a témával.

Vasárnap, 2008. április 20, 15:00
Deák tér és Astoria között

Read more...

Északi zene és krimi a Titanic legnagyobb győztesei

A Vérvonal (Jar City) című izlandi krimit találta a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál legerősebb versenyfilmének a Dublini Fesztivál igazgatója Grainne Humphreys, a cseh forgatókönyvíró, rendező Marek Dobes és a magyar filmrendező Mundruczó Kornél.

A háromtagú nemzetközi zsűri április 13-án, vasárnap, az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán hirdette ki, hogy a 10.000 Euróval járó Hullámtörők-díjat az izlandi Baltasar Kormákurnak, a 101 Reykjavík rendezőjének ítélik. „Különleges karakterek, mély nyomot hagyó üzenet, nemzeti íz, eredeti megközelítés és egyedi látványvilág egyszerre jellemzi filmjét” szólt a bírálat. „Bűnügyi történet, mely egyedülállóan valós, egyben ironikus képet ad a mai Izland világáról.” Miután a zsűri bejelentette a díjat, telefonon sikerült elérni az új Hullámtörők-díjas Baltasar Karmakurt, aki új filmjét készíti elő Santa Fé-ben.
A közönségnek is izlandi film tetszett a legjobban: 4,78-as átlaggal a Sigur Ros: Heima című, a kultikus izlandi poszt-rock zenekarról szóló zenés filmre szavaztak a legtöbben, melyet Dean DeBlois rendezett. A Börtönvonat Yumába című western után harmadik és negyedik helyen is zenés film végzett, sorrendben a Joy Division és a Girls Rock! című filmek. A Zene mindegykinek szekció nagy népszerűségnek örvendett.
Az Országos Diákzsűri is északi filmet, a dán Ole Bornedal Csak egy szerelmes film (Just Another Love Story) című thrillerét ítélte legjobbnak a meglepő és önironikus filmnyelvi megoldásokért.
Mindhárom film vetítésre kerül ma délután 17órától a Toldi moziban.

Read more...

POPPER! - Remete without a cause

Kicsit beletúrtunk a netbe, hogy van-e valahol olyan rossz kritika az Út a vadonba c. filmről, mint amilyet Sean Penn megérdemel azért, hogy két és fél órát így elpazarolt a múlt szombat esténkből, de hirtelen egyet sem találtunk. Kénytelenek vagyunk tehát mi írni egyet.



Ez a film egy igaz történetet dolgoz fel, amely szerint bizonyos Chris(topher McCandless) megelégeli az anyagias amerikai külvárosi létet és a kiüresedett kapcsolatokat, és nekivág a vadonnak.


A film a '90-es években játszódik és a nullás években készült, ezért a "hippi" szó tabu - egyszer sem hangzik el a három óra alatt, pedig nyilvánvalóan róluk van szó. Az önmagát Alexander Supertrampre átkeresztelő vándor hosszú hónapokat és jeleneteket tölt egy igazi hippikolónia társaságában, akiknek hosszú a hajuk és szívárványszínűre van festve a buszuk. Hihetetlen, hogy a kritikusok sem mondják ezt, de az Into the Wild, attól még, hogy magának sem meri bevallani, egy hippi-film.


Nyilván azért kerülte ezt a szót Sean Penn, mert a hippiket nem szokás dicsfényben ábrázolni, mivel nem szentek ők, hanem... hát, hippik. A rendező viszont a fejébe vette, hogy nála ennek a Chrisnek nem lesznek rossz tulajdonságai. Sőt, nemcsak neki nem lesznek, hanem a világ minél hitelesebb ábrázolása kedvéért senkinek sem, akivel többéves utazása során találkozik, a hómlesszeket gardírozó közalkalmazottól a földművesparasztig, a leszerelt katonabácsitól természetősanyáig mindig mindenki csak tárt karokkal fogadja majd ezt a csudálatos Supertrampet, aki annyira viszontörül ennek a szeretetnek, hogy minden második jelenetben feláll egy hegycsúcsra (de legalábbis valami jármű tetejére), és lehunyt szemmel nagyokat lélegezve megmártózik a naplemente aranyló sugaraiban.


Mindösszesen három kivétel van az általános rendesség alól, azaz háromnegyed óránként egy negatívumra kell felkészülnie a nézőnek. Először is ott van az a szemét fasiszta állat, aki képes Christ lerúgni a vonatról, amire potyautasként felkapaszkodott. Ilyen igazságtalanságot! Még szerencse, hogy ő az egyetlen álnok az egész földgolyón, aki nem tud ellenállni a vándorhippi lepukkant sármjának. Aztán az alaszkai vadkempingezés során Chris elejt egy rénszarvast, amit eszközök és szakértelem hiányában nem tud feldolgozni és megenni, ezért megkukacosodik és ki kell dobni (=fölzabálják gyönyörű és 100%-ig fotogén farkasok, akik egyébként annyira barátságosak, hogy a bátor Chris alig pár méterről figyelheti, milyen jóízűen lakmároznak). A végén pedig annak köszönhetjük, hogy nem kell egy negyedik órát is a moziban tölteni, hogy Chris olyan éhes, hogy benézi a Kis Növényhatározót, és valami mérgező gazt gyűjtöget be vacsorára, amitől hasgörcse lesz, aztán pedig megvilágosodása, és végül meghal. Szóval a megvilágosodást is belevéve ez végülis nem is olyan szomorú dolog!


Hogy a film Tom és Jerry-t is önvizsgálatra kényszerítő életszerűtlenségének legmarkánsabb példáját említsem, elég arra a jelenetre hivatkozni, amikor Chris a Grand Canyonban kajakkal leelőzi az őt motorcsónakkal üldöző vízirendőröket. "Valós történeten alapul..." - na persze.

Sajnos rosszindulatomban nemcsak a végső poént lövöm le, hanem A Tanulságot is leírom ide szó szerint, ami Sean Penn szerint akkora titok, hogy csaknem háromórás felvezetés kell hozzá a nézőknek, hogy képesek legyenek befogadni: "HAPPINESS IS ONLY REAL WHEN SHARED". A rendező úgy gondolta, biztos sokan lesznek, akik eddigre elalszanak a filmen, ezért ezt így, csupa nagybetűkkel írásban is bemutatja a vásznon, nehogy valaki lemaradjon róla, ha már ennyi időt belefektetett az alkotás megtekintésébe. "CSAK AKKOR IGAZI A BOLDOGSÁG, HA MEGOSZTJUK VALAKIVEL" - jut el a konklúzióra Sean Penn. Gratulálunk.


Vajon mi voltunk az első nézők, akikben 150 helyett már 5 perc után is felmerült a kérdés, hogy valószínűleg annál nincs valami rendben, aki a film főhőséhez hasonlóképpen nincs azon a szinten, hogy az emberi kapcsolatokban értéket tudjon felfedezni? Mert talán minket, a társadalomban megmaradó gyengéket mégsem 100%-ban a begyepesedett anyagiasság tart meg otthonunkban, hanem inkább az emberek, akik körülvesznek minket és akiket képesek vagyunk valamilyen szinten szeretni. Aki erre nem képes, arra hiba azonnal rávágni, hogy a hiba valószínűleg az ő készülékében van?


Voltak remeték a világtörténelemben szép számmal, főleg az első keresztények között, és sokukat be is állították példaképnek. Csak éppen ők ezzel a szerencsétlen szocipata Chrisszel (Isten nyugosztalja) szemben fel tudták emelni magányukat egy transzcendentális síkra, miközben az Into the Wild legfeljebb egy jól fotózott aftershave-reklám ihletettségi szintjét üti meg.


Aki egy valamirevaló filmet szeretne a hippikről, az ő filozófiájukról és életükről, az inkább nézze meg még egyszer a Hairt. Musical létére árnyaltabb, hitelesebb és többet mond.

Read more...

POPPER! - Tűzvész pusztít Ausztriában!

>> 2008. április 11.

Ég a fű, ég a fa, ég az erdő és füstös a levegő.



Távol álljon a PEP!-től, hogy "viral" videók terjesztéséig süllyedjen, de úgy néz ki, most megtaláltuk a magyar White Stripes-t.

POPP!

Read more...

Portishead | Harmadik

>> 2008. április 10.

Jó tizenegy évet kellett várni, de most már biztos hogy április 28-án megjelenik a bristoli trió harmadik nagylemeze.

Az anyag érdekessége, hogy a hivatalos site szerint CD-n nem, csak dupla bakeliten és 1 GB USB pendrive-on vásárolhatjuk meg, amin ráadásként öt kisfilmet is mellékelnek a fanatikus gyűjtőknek. (A képen a limitált Box Set látható kiegészítve az első "Machine Gun" 12 inches kislemezzel).

A Machine Gunnak már klipje is van, amiből kiderül, lehet hogy mégis van élet a kilencvenes években hirtelen fel-, aztán el is tűnő triphop után.

Read more...

Indie diszkó a hétvégére

>> 2008. április 9.

Pénteken Vespa. Szombaton Trafó. Easy like that.

Április 11-én a balassagyarmati, szemtelennél is szemtelenebbül fiatalabb The Ghouls, akik hamarosan talán a PEP!-be is bekerülnek, és az éppen első nagylemezfelvételén fáradozó The Kolin dönti romjaiba az Andrássy úti Vespát. Koncertek után Tesco disco.
Péntek, 2008. április 11.
Vespa
(VI. Budapest, Andrássy út 47)
Belépő: 500 Ft

Szombaton pedig a Death Disco szezonzáró indie-rock klubestje a ROCKSTARs Ain't DJs második felvonásával jelentkezik. Ezútal a lemezjátszók mögé a Panic Radio és a Hangmás tagjai állnak, hogy kedvenc lemezeik pörgetésével táncoltassák meg a közönséget.
Ám az este igazi különlegességét egy vadonatúj páros legelső fellépése adja: a Demon Superior formáció a myspace oldalukon Renaissance Elektro-nak nevezett szettjükben saját számaik mellett kedvenceiket dolgozzák át egyfajta fölényes, friss attitüddel és posztmodern tánczenét varázsolnak olyan előadók számaiból, mint Jimi Hendrix, David Bowie, Edith Piaf, Falco, KFT vagy a legendás Neurotic. Zenei stíluskavalkádjuk sokszínű mégis egységes hatást kelt, mintha egy időgépet kapcsolgatnánk és egyszerre lenne jelen Tron, E.T. és Az Idő Urai egy Rubik kockát tekergetve egy párizsi revü színpadán.
Végül az estét Dictator & Hussar dj párosa teszi teljessé, akik speciálisan erre az alkalomra kifejlesztett youtube diszkó szettel készülnek, valamint fellép még a Super Mario Bros is.
2008. április 12. szombat
Trafó Bár Tangó
(IX. Budapest, Liliom u. 41.)
Belépő: 800 Ft

Read more...

Ingyenes Joy Division parti szerdán a Gödörben

>> 2008. április 8.

A Titanic Fesztiválon a Zene Mindegykinek szekcióban bemutatásra kerülő Joy Division-dokumentumfilmhez kapcsolódó partin két hazai zenekar lép fel.

Az egyik a Hangmás, akik nemrég adták ki Funeral Party Budapest című debütáló albumukat, és a fővárosi klubberkekben már igazi favoritnak számítanak.

A másik a Joy Division számokat játszó, Kutya Vacsorája és Heaven Street Seven tagokból álló, igen ritkán koncertező Ězeknäk.

Az estét záró Vida Tóni Tordas Rádió Party-ja a Joy Division szellemében készül és gondoskodik a hajnalig tartó táncról.

Line-up:
21:00 Ězeknäk
22:30 Hangmás
24:00 Vida Tóni (dj set)

A Joy Division-dokumentumfilmet pedig április 11-én 16:00-tól lehet megnézni a Toldi moziban.
A partira a belépés INGYENES!

Read more...

COMME DES GARÇONS a H&M-ben

>> 2008. április 7.

Idén ősszel a Comme des Garçons alapítója és vezető tervezője, Rei Kawakubo fogja a H&M vendégtervezői kollekcióját megalkotni.

A híres és művészeti munkájáért méltán csodált Rei Kawakubo tervezi a női és férfi kollekciót, valamint néhány gyermekruhát is. A kollekció tartalmazni fog kiegészítőket, valamint egy exkluzív uniszex parfümöt.

A világbemutató november elején a H&M második tokiói üzletének megnyitóján lesz, a többi H&M piacon pedig néhány nappal később.

(A képen Rei Kawakubo munkája látható.)

Read more...

ZAGAR koncert a Trafóban

A Zagar Cannot Walk Fly Instead c. új albuma tavaly ősszel jelent meg, és azóta számos díjat besöpört.

Az eddigi lemezekhez hasonlóan a Londonban élő Ligeti György (The Puzzle) több számban is énekel, de maga Zságer Balázs is énekesként debütál. A legjobb magyar énekesnőkből verbuvált Underground Dívák (Sena, Kutzora Edina, Judie Jay, Péterfy Bori, Hodosi Enikő, Németh Juci) vendégszereplésével készített szám, a Wings of Love több rádió listáján és az MTV Top listáján is az első helyre került. A koncerten a lemezen is közreműködő énekesekkel, és szürreális képi háttérrel lép majd színpadra a zenekar.
Szerda, 2008. április 9., 20h
Trafó
((IX. Budapest, Liliom u. 41.)
Belépő: 2.200 Ft
Hivatalos oldal ›
MySpace oldal ›

Read more...

Kihajózott a Titanic

>> 2008. április 4.

Ünnepélyes nyitógála keretében indult 15. útjára a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál.

A nyitógála vendégeinek a Börtönvonat Yumába című amerikai filmet vetítették, amiről az egyik szervező azt mondta "nem gondoltam volna, hogy egy western filmet ennyire élvezni fogok". Ma 20:15-kor még elcsíphetjük az Urániában.
„A Titanic Filmfesztivál annak idején egy moziban, 16 filmmel indult. Együtt indultunk a Szigettel és Pesti Esttel” - mondta el Horváth György fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón az elmúlt 15 évre visszatekintve. „Kiderült, hogy a közönség szereti, szabad tehát növekedni, de azt, hogy merre, meddig és hogyan, azt jelen pillanatban még én sem tudom elképzelni” - tette hozzá.
A fesztiválon bemutatott 65 film többsége csak itt és most látható. A pepperek valószínűleg a zenei témájú (Zene mindegykinek) és az ifjúságról szóló filmekre (Tajtékos napok) ugranak majd, de izgalmasak lesznek az amerikai függetlenek alkotásai (Amerika felfedezése) és hagyományosan erős a francia jelenlét is (Francia zátonyok). Kihagyhatatlan program!
(A képen a Külvárosi ámokfutás c. film a Bűn mélységei szekcióból.)
Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 2008. április 3-13. Uránia, Örökmozgó, Toldi, Vörösmarty mozikban

Read more...

Elefánt a szobában

A Goethe Intézet Milyen esélyei vannak az Európai Unióban egy fiatal magyar divattervezőnek? címmel kerekasztal beszélgetést szervezett, ahová a USE Unused tervezőcsoport, valamint a MOME Kötő szakát vezető Remete Krisztina adjunktus mellett a tavaly ősszel Budapesten már bemutatkozott fiatal német tervezőt, Bianka Koczant is meghívta.

A beszélgetésre a MOME néhány oktatója és hallgatója, a Magyar Divatszövetség, illetve a Ponton Galéria vezetője mellett a Krea Iskola diákjai és tanárai, valamint különböző divatszervező cégek képviselői is kíváncsiak voltak. Az erős szakmai jelenlét és a később kibontakozó nyitott, a közönség aktív részvételével lezajló, rendkívül sokoldalú vita is jelezhette a szervezők számára, hogy a kérdést jó helyen és a lehető legjobb időben tették fel.
A magyar oktatási rendszer átalakulásával és az európai integrációval párhuzamosan indult tendencia következtében, a magyar társadalom szélesebb rétegei használják ki az átjárható, és átlátható Európa által nyújtott kulturális és infrastrukturális lehetőségeket. Emellett a divat nemzetközi szintű változásai, és a hazai bekapcsolódás igénye számtalan megoldandó feladat és súlyos probléma elé állítja mindazokat, akik ma Magyarországon üzleti, intézményi vagy tervezési szinten szeretnének bekapcsolódni a globális divat áramlataiba. A fiatal magyar divattervezők európai szintű esélylatolgatása tehát a legidőszerűbb problémák egyike.
Nagy Márta, a Goethe Intézet kulturális szakreferense, és egyben a beszélgetés moderátora elmondta, hogy az apropót egy fiatal divattervezők számára kiírt európai pályázat adta, melyet 22 országban, köztük nálunk is meghirdettek. Az Európai Kulturális Intézetek Egyesülete, ezen belül a Goethe Intézet és a Quelle főtámogatása mellett, itthon a WAMP is csatlakozott a támogatók sorához. A The Fashion Academy Award elsődleges célja, hogy bemutatkozási és továbbképzési lehetőséget biztosítson az erre érdemes fiatal divattervezőknek, és egy széleskörű kapcsolathálózat létrehozásában segédkezzen.

Read more...

Napi videó: Wanderlust (2D verzió)

>> 2008. április 3.


+
így készült:




Zene: Björk
Rendező: Encyclopedia Pictura
Kiadó: OLI


Read more...

FaFi for MAC

Még április végéig kapható a MAC kollekciója, amelyet Fafi, a fiatal francia művész grafikái díszítenek.
Nézegess Fafis szépségápolási termékeket!

Read more...

Ha hétvége akkor elektró minden színtéren…

>> 2008. április 2.

Pénteken a Kollektiva csapata „pusztítja a táncteret” a Merlinben, szombaton pedig a WifeBeaterRecords First Big Gig-je érkezik a Trafóba.

KOLLEKTIVA NIGHTS 4
A svéd születésű, Londonban élő Blende rövid idő alatt lett nem csak az új-elektró színtér egyik nagy igérete, de az egyre jobban "elelektrósodó" breakbeat szcéna kedvence is: Meat Katie és Elite Force egyaránt beválasztotta egy-egy trekkjét a legutóbbi mixlemezére (sőt, utóbbi remixet is kért a szőke ifjonctól a Return2mindfunk-hoz), és realizálódott egy Dylan Rhymesszal közös szám is. De az indie-dance favorit Klaxons hasonló módon rajong Blende zenéiért, bizonyíték erre az It's Not Over Yet remix és a Bugged Out mixükre rátett Breaking Bones, a jóképű svéd srác 2007-es EP-jéről.
Remixek terén az amerikai Bryan Cox sem viccel: a Trash Fashion It's A Rave Dave-jének általa felturbózott verziója akkorát szól, mint egy emeletes házra rádőlő toronydaru. A klasszikus zenei képzettségű, rockermúltú tökös New York-i rosszfiú saját zenéi ugyanilyen hatalmas erejű detonációval robbanak a tánctéren: nem véletlen, hogy a manapság legfelkapottabb dj-k, mint Switch, Kissy Sell Out, a Crookers vagy Tommie Sunshine ezerrel nyomják őket, ahogyan az sem, hogy tavaly a DJ Mag 5/5-re értékelte Bryan dupla szerzői albumát. Mostanában pedig B-boyunk az egyik fő alakítója annak a hibrid hangzásnak, amelyben összeolvad bangin' bassline house, jackin' fidget house, ghetto-tech, crunk hiphop, indie, electro, rave és mindez egy kollektív kezeket-a-magasba eufória rush-t követő lucskos-mocskos orgiába torkollik.
Line-up
BLENDE (Lot49 / The Fat! Agency - SWE / UK)
BRYAN COX (Crux / Weapon Records - USA)
Tmx, Fullstereo, Popbitch (Kollektiva)
2008. április 4., péntek
Merlin
(V Budapest, Gerlóczy u. 4.)
Belépő: 1.600 Ft
Lányoknak 22h-ig ingyenes!



WBR! First Big Gig
A WBR! csapata az eddigi kisebb GIGek és vendégszereplések után elérkezettnek látta az időt az első „BIG GIG" megrendezéséhez, mely során bemutatkozik, a Boysnoize Records-tól elsőként a francia Les Petits Pilous.
A szemtelenül fiatal Jean-Patrick és Anthony zenéire Alex Ridha aka Boys Noize csapott le és jelentette meg első EP-jüket "Hello, We Are" címmel saját kiadójánál, a Boysnoize Records-nál. A lemezen dögös francia elektrót kevernek fémes német technoval, eredményképpen pedig hihetetlen energikus partytechnot kapunk. A szóban forgó EP-vel előszeretettel őrjítik meg a népet többek között olyan lemezlovasok mint Boys Noize, Erol Alkan vagy Tiga (csak hogy a legnagyobb neveket említsük).
A srácok csak élő fellépést vállalnak, ami garancia egy headbang-elős, de abszolút 2008-as felejhetetlen másfél órára!
Hazai részről a házigazda WBR! csapatát Bimbi, Fefe és Rudolf tri(k)ó képviseli, a MonkeySix csapatából Bergi és Svindler pórgetik a lemezeket, a Kollektiva delegáltja ezen az estén Tmx lesz. Line-up
LES PETITS PILOUS live (Boysnoize Records, Fr)
Bimbi, Fefe, Rudolf (WBR!)
Bergi, Svindler (MonkeySix)
Tmx (Kollektiva)

2008. április 5., szombat
Trafó Bár Tangó
(IX. Budapest, Liliom u. 41.)
Belépő: 1.500 Ft / 22-ig 1.000 Ft

Read more...

PEP! pályázat

>> 2008. április 1.

Gratulálunk Bojtor Anikónak, aki megnyerte a MEGÚJULÁS témában kiírt pályázatunkat. A nyertes mű bekerült a PEP! tavaszi számába.
Ígéretünkhöz híven a többi pályázó alkotását is megmutatjuk nektek: kíváncsiak vagyunk ti kit választottatok volna?
Hamarosan új témával jelentkezünk, figyeljétek a blogunkat, MySpace-ünket!

Read more...

  © Optimal Marketing Design by Grotesque 2008

Back to TOP